Liliom

Music Challenge: Avril Lavigne -Give You What You Like 

Sziasztok! Ugyan ez a blog már az ősidők óta megvan, mindeddig privát volt, és semmit sem osztottam meg itt. Most viszont eljött az ideje, hogy feltöltsem az első posztomat, ezzel megnyitva a Firkász Sarok nevezetű írói felületemet, amin egyelőre még én sem tudom, hogy milyen tipusú bejegyzések fognak felkerülni. Maradjunk abban, hogy finom vegyes lesz a felhozatal.

Fogadjátok sok sok szeretettel a feljebb említett kihívásra készült one-shot-ot, ami egy fiatal lány és egy idősebb férfi (Winner - Song Mino személyében) lehetetlen kapcsolatát jeleníti meg. 

***

– Anya! – kiáltom, miközben felveszem a hosszú, fekete kabátomat. – Soyeonnál leszek, és egész éjszaka tanulni fogunk a vizsgára – nyitom ki a bejárati ajtót.

– Gyere be a nappaliba – szólít. Meglepődöm. Nem szokott visszahívni, ezért tartok attól, hogy átláthat az álcámon.

Belépek a szobába, ledobom a táskámat a kanapéra, és édesanyámhoz sétálok, aki a helyiség szélén levő fotelben ülve olvas. Végignéz rajtam, valami kifogásolhatót keresve, majd halk sóhajjal előre hajol, és leteszi a könyvét az asztalra.

– Milyen vizsga lesz? – kérdezi hűvösen.

– Biológia – vágom rá.

– Miért nem tudsz itthon tanulni rá?

– Együtt könnyebb – válaszolok bizonytalanul.

Anya hátradől a bőrfotelben, és kersztbe teszi a lábát. Lehet, hogy rájött.

Izzadni kezd a tenyerem.

– Remélem, hogy jól fog menni – villantja rám az őszinte mosolyát. Azonnal megkönnyebbülök, és alig tudom visszafogni a vigyoromat.

– Kösz, anya – fordulok sarkon, felkapva a táskámat.

– Várj! – szól utánam. – Mutasd, mi van rajtad – állít meg váratlanul, én pedig lassított felvételhez illő módon fordulok meg. Feszülten lépdelek vissza az édesanyámhoz, a tekintetét fűrkészve, hátha ki tudok olvasni belőle valamit. De megint magára húzta azt a sejtelmes maszkot, ami elrejti minden érzelmét. Ilyen, ha az ember anyja sikeres ügyvéd. Eloldozom a kabátom övét, és lassan széthúzom az anyagot.

– Az egyenruhám. – A szívem egyre gyorsabban ver. Arra vágyom, hogy végre kilépjek a lakásból, és levetkőzhessem minden hazugságomat.

– Rendben – bólint. – Mehetsz – adja meg a végszót, én pedig egy percet sem habozva, a legnagyobb gyorsasággal vonulok végig a nappalin, és szinte kitörök a bejárati ajtón.

Előkapom a telefonomat, és rákeresek Soyeon számára. Remeg a kezem, ezért rosszul írom be a betűket, de attól tartva, hogy anya bármelyik pillanatban utánam jöhet, nem lassítok a tempóból.

Cseng.

Három másodperc telik el, amíg Soyeon felveszi. Sokkal gyorsabb, mint amire számítottam.

– Nálad alszom ma este – mondom. – Falazz nekem.

– Megint azzal az alakkal találkozol? – kérdezi, kikerülve a korábbi kijelentésemet.

– Ne aggódj! Tudom, mit csinálok.

– Doyeon! – kiáltja a nevemet a készülékbe. – Ez az utolsó alkalom, hogy kamuzok miattad.

– Imádlak – dúdolom dallamosan a szót.

Beszaladok a legközelebbi benzinkút mosdójába, és magamra zárva az ajtót, vetkőzni kezdek. Leveszem az iskolai egyenruhám ingét, majd a szoknyát is, és előhúzok a táskámból egy sötétkék, testhezálló ruhát. Felvéve, a bársony anyag éppen a combom közepéig ér. Magassarkút párosítok hozzá, a korábbi felszerelésemet pedig betuszkolom a táskámba.

   A benzinkút mellékhelyiségének tükre annyira piszkos, hogy csak halványan látom magam, de megpróbálom a legtöbbet kihozni a sminkelésből. Hangsúlyos színeket festek a szemhélyamra, füstös hatást elérve, és vörös rúzst viszek fel az ajkamra, hogy elrejtsem a kislányos vonásaimat. Utálom, hogy ennyire fiatalnak nézek ki.

   Végül néhány karkötőt húzok a csuklómra, és megigazítom az állig érő hajamat, hogy minden tincsem egyenesen álljon. Utolsó simításként kevés parfümöt fújok a nyakamra. Tükörbe nézek, és elégedetten állapítom meg, hogy még huszonkettőt is tippelhetnek rám az ismeretlenek. Pontosan öt évvel többet, a valódi koromnál.

   Nagy levegőt veszek, és kilépve a mosdóból, elindulok a találkozó helyszínére. Ez nem egy puccos randi, nem számítok sem drága vacsorára, sem romantikus sétára. Jól tudom, hogy mire vállalkoztam. Már négy hónapja tart ez a különös kapcsolat.

   Megállok a már jól ismert park előtt, és várakozni kezdek. Tizenegy múlt, de sehol sem látom a fekete mercedes-t. Késik. Az idő lehült ezért szorosabbra húzom magamon a kabátot, de így is didergek, és a magassarkúban ácsorogva sajogni kezd a lábam. Elfelejtette volna? Nem jön el? Lehet, hogy talált jobbat, egy idősebb, szebb lányt. Nem is értem, hogy mindeddig miért ragadt le nálam, hisz egy ilyen férfi bárkit megkaphatna.

   Ekkor azonban befordul a sarkon az izgatottan várt jármű, és közelebb érve, lehúz a járda mentén. Mégis eljött. A táskám pántját szorongatva indulok el a méregdrága fekete autó felé. Félelemmel átitatott láz keveredik bennem, ahogy megragadva az ajtót, kinyílik előttem. Lehunyom a szemem, és felkészülök. Két hete várok erre a pillanatra, és most eljött. Újra találkozni fogok Minoval.

   A kormány mögött ülő férfi öltönyt visel, a nyakkendője azonban lazára van engedve. Biztosan munka után azonnal ide jött. Parfümének fűszeres illata belengi az egész autót. Beszállok, becsukom az ajtót, a zárak kattannak, és tudom, hogy újra túszul estem.

– Sajnálom, hogy megint ilyen későn kell találkoznunk – szólal meg mély hangján. Nem fordul felém, csak benyomja a gázt, és az útra koncentrál.

– Ne-nem gond – válaszolok halkan.

– Akkor jó – helyezi az eddig sebváltón tartott kezét a combomra, kissé megszorítva a bőrömet. Jól esik az érintése. – Kimerített a munka, rengeteg ügyféllel kellett találkoznom. Csak arra vágyom, hogy végre kikapcsolódjak.

Nem kell a számba rágnia, tudom, hogy mit jelent ez. Kivesz egy motel szobát, és elfelejtve a külvilágot, egész éjszaka szeretkezünk. Nem sok, de amíg csodaszép szavakat suttog a fülembe, nekem ez is teljesen elég.

– Van egy ajándékom számodra – tekint rám félszemmel. – Nyisd ki a kesztyűtartót.

Úgy teszek ahogy mondja, és a rengeteg irat fölött egy kis dobozra figyelek fel. A kezembe veszem, majd Mino biccentéssel jelzett jóváhagyása után, eloldozom a rajta levő masnit. Leemelve a fedőt, egy fehér medálra fűzött, vékony arany színű nyakláncot pillantok meg. Elakad a lélegzetem.

– Gyönyörű – mondom csodálkozva. Mino arcán elégedett mosoly jelenik meg.

– Igazgyöngy – közli.

Egy vagyonba kerülhetett.

– Nagyon kedves tőled, de nem fogadhatom el – utasítom vissza. Egy ilyen drága ajándékot nem vehetek csak úgy el tőle, még akkor sem, ha csak úgy szórja a pénzt.

– Ne butáskodj, hiszen megérdemled.

Elpirulok, és képtelen vagyok válaszolni. Pedig semmi többet nem csinálok, csupán átadom a testemet neki. Úgy érzem, mintha a mögöttünk levő négy hónapért ez lenne a fizetség. A hamis szerelmünkért cserébe egy igazgyöngy. Micsoda megtévesztés. Mégis, biztos vagyok abban, hogy a legnagyobb becsben fogom tartani Mino ajándékát.

   Song Mino, a harminckét éves, sikeres üzletember. Elvált. Nincsen gyermeke. Egy klubban találkoztunk először, és első látásra belezúgtam. Magas, széles vállú, és hihetetlenül jóképű. A hangja olyan mély, hogy minden egyes kiejtett szavába beleremegek. Amikor magához ölel, az erős karjaiban megnyugvásra lelek.

   Fogalmam sincs, hogy miért engem választott, sőt abban sem vagyok biztos, hogy én vagyok számára az egyetlen. Nem tudom, hogy hol lakik, vagy hogy melyik cégnek dolgozik. Tulajdonképpen a telefonszámán kívül nincs túl sok információm róla, kérdezgetni pedig nem merem, nehogy túl tolakodónak tűnjek. Itt nem is az ismerkedésen van hangsúly, a mi viszonyunk másból áll.

– Fordulj meg, felteszem – állítja le a jármű motorját. Engedelmesen fordítok hátat neki, a kezébe adva a láncot. Ahogy a hideg gyöngy hozzáér a bőrömhöz, megrezdülök. Mino hüvelykujjával végigsimít a nyakamon. – Készen van. – Mintegy varázsszóra fordulok szembe vele, megmutatva nyakamban lógó ajándékát. – Jól áll – ér az arcomhoz.

– Köszönöm – mosolygok, és amint a férfi közelebb hajol, lehunyom a szememet. A várttal ellentétben azonban a homlokomra nyom puszit.

– Megérkeztünk – kattannak az autó zárjai. Sehol sem látok motelt, sőt még egy hétvégi házat sem. Mintha a semmi közepén lennénk, a sötétséget csupán az autó lámpái törik meg. Kiszállok, és meglepetten figyelek fel a homokban elsüllyedő magassarkúmra. Körbenézek, és ahogy meghallom a hullámok hangját, azonnal rájövök, hogy a tengernél vagyunk.  Levetem a lábbelimet, majd végiggázolva a parton, belemegyek a vízbe. Váratlanul ér a hideg impulzus, de különösebben nem bánom a hűvös hullámokat. Csak állok a távolba meredve, az eget beborító csillagokat figyelve.

   Két kar fonódik körém, majd megtámasztva az állát a vállamon, Mino teljesen magához húz. A teste meleget áraszt, és nyugalom telepszik rám. Körülölel a parfümének illata. Hallom a halk lélegzetvételeit, és legszivesebben szoborként dermednék meg, hogy az idők végezetéig itt állhassak, vele.

– Ez az első valódi randink – súrolgatja a karomat. Milyen meleg a keze! – Nem tudtam, hogy hová hozhatnálak ebben az órában. Jobbat is kitalálhattam volna.

– Dehogy! A korábbi találkozók is tökéletesek voltak – ellentkezem. Szembefordulok a férfivel, és a mellkasának támasztom a kezemet. – Nagyon szeretem itt, a parton.

– Aranyos vagy – simogatja meg a fejemet. – Többre kellene tartanod magad. Értékes vagy – mosolyog rám kedvesen. A fülemben megragad az utolsó mondat. Én csak számára akarok értékes lenni, senki másnak. – Talán jobb lenne visszamenni az autóhoz. Nem szeretném, hogy megfázz.

– Rendben – egyezek bele. Kézen fogva sétálunk vissza. A szívem majd kiugrik a helyéből.

Az autó motorháztetején ülve szárítkozom. Mino a csomagtartóban kutat, majd egy törölközvel, egy üveg pezsgővel, és két pohárral tér vissza. Amíg letörlöm a maradék vizet a lábamről, a férfi kinyitja a pezsgőt. A dugó hangos robbanással pattan ki az üvegből. Mindkét poharat teletölti az arany színű itallal, majd koccintásra tartja a sajátját.

– Erre a csodás estére. – Szavait az üveg koccanása koronázza meg. Azt kívánom bárcsak minden találkozónk így telne.

Ahogy figyelem Mino férfias vonásait, elveszek a részletekben. A poharat tartó, kezében, a szépen ívelt ajkában, amellyel az üveghez ér. A sötét, hátrafésült haja most is kifogástalanul áll, és csak arra vár, hogy beletúrjak, a napbarnított bőre körül szinte szikrázik az aurája. Az erős szemöldöke alatt megbúvó, mélybarna, szinte fekete szeme, annyira rejtelmes, hogy ösztönösen arra vágyom, hogy feltárja előttem minden titkát. Amint rám pillant, elvesztődöm a mandula szemekben.

– Mire gondolsz? – kérdezi, megérintve a lábamat. Végigsimít a combom teljes hosszán.

– Hogy milyen finom ez  a pezsgő – füllentem, belekortyolva az italba.

– Én megkóstolnék valami édesebbet is – teszi le a poharat a földre, majd kikapja a kezemből a sajátomat, és az is az autó mellett végzi. Előttem áll meg, és a combomhoz érve, közelebb húz magához. Meglepődöm a váratlan gyorsaságtól, amivel végigcsúszom a motorháztetőn. Mino beférkőzik az általa széttárt lábaim közé, és megragadja a derekamat. A szabad kezével a fülem mögé tűri a hajamat, majd az arcomra simít. – Csodaszép vagy – súgja miliméterekre tőlem. Lehunyom a szememet, és átengedem magam a férfinek. Keserédes csókja pillanatok alatt elkábít. Annyira mámorító, hogy egyre többet követelek belőle, és úgy érzem, mintha Mino ajka éltetne engem ebben a kegyetlen világban. Nyelvünk émelyítő táncát ő vezeti, én pedig engedem, hogy magabiztosan utat mutasson. Érzéki, kissé vad, de mégsem durva. Megszorítja a derekamat, és enyhén ráharap az alsó ajkamra, majd távolabb húzódik. Vágytól csillogó tekintettel néz rám. Érzem, ahogy pír ül ki az arcomra. A szívem hevesen dobog, és egy kicsit jobban beleszeretek a férfibe.

   Leveszi a nyakkendőjét, majd lassan kezdi kigombolni az ingjét. Izmos felsőtestén előtűnnek  a tetoválásai. Végigsimítok az izmain, a bőrének minden centijére odafigyelve, végül a nyakába kapaszkodva, ismét közelebb húzom magamhoz. Egyetlen pillanatra sem szeretném távol tudni. A ruhámhoz nyúlva, feltűri az anyagot, mire szégyenlősen kapok a kezéhez.

– Itt szeretnéd csinálni? – kérdezem halkan, bizonytalanul.

– Nincsenek emberek a közelben – próbálkozik újra a ruhám levételével. Felelőtlenül engedek az akaratának. – Senki sem lát meg – dobja a bársony anyagot a földre. Kéjjel teli pillantását végigvezeti rajtam. – Talán félsz? – fogja meg mindkét kezével az arcomat.

– Ha veled vagyok, semmitől sem félek – válaszolok, a csuklójára kulcsolva az ujjaimat. Lágy csókot hint a számra, elérve ezzel, hogy teljesen a rabjává váljak. Sosem tudnék nemet mondani neki, ahhoz túlságosan vágyom rá. Ezért eldobva minden erkölcsömet, a szenvedély oltárán nyújtom át a teljes egészemet a férfinek, Mino pedig nem rest gyönyört lelni az én csekély ajándékomban.

A homokba ülve dőlök Mino vállának. Cigarettát szív, és még mindig hevesebben lélegzik a megszokottnál. Az ujjaimmal apró köröket rajzolok a térdén pihenő kézfejére. Szeretem a kezét. Olyan nagy és erős. Mindig tudja, hogy hová nyúljon, hol érintsen meg vele. Azt is szeretem, ha megfogja a saját kezemet, mert olyankor az én apró tenyerem elvesztődik az övében.

– Meglepően elengedted magad – mondja, kifújva a cigaretta füstjét. – Hiányozni fog ez.

– Hogy érted? – pillantok rá hirtelen.

Mino nagyot sóhajt, és egy utolsó slukk után eloltja a homokban a cigijét.

– Japánba költözöm... jövő hét végén.

– Ugye csak tréfálsz? – húzom mosolyra az ajkamat. Jó vicc. Mégsem neveti el magát. A komor arcára tekintve rólam is lemosódik a vigyor.

– Sajnos nem. A cég terjeszkedni fog, és engem léptettek elő a japán ág igazgatójává.

Miért nem szólt? Miért hagyta ezt a szörnyű bejelentést az utolsó percre?

– Akkor... – Próbálom összeszedni a gondolataimat, de egyetlen szó sem akar kijönni a számon.

– Ennyi volt – fejezi be a mondatomat. Belesajdul a szívem. Egy könnycsepp csordul ki a szememből, és hiába próbálom álcázni, a férfi azonnal észreveszi. – Kérlek ne sírj! Hogy hagyhatnék itt egy ilyen szomorúan könnyező lányt?

Ne hagyj itt! Ne menj sehová!

De végül nem mondok semmit. Hogy is hangzana egy tizenhét éves tinilány szájából, ahogy a szeretője után síránkozik. Egy harminckét éves üzletember után, akinek sokkal fontosabb a karrierje, mint én. Hiszen csupán röpke kaland, szórakozás voltam számára. A kezdetektől tudtam, hogy ennek a kapcsolatnak nincs semmi jövője, de hogy ilyen hírtelen, és ennyire fájdalmasan érjen véget... Legszívesebben kiszakítanám a szívemet, hogy most ne érezzek semmit.

   Mino átkarolja a vállamat, de az érintése valahogy nem nyugtat meg. Jobban szipogok, és annyira szégyenlem magam, amiért ilyen buta fruskának tűnök előtte.

– Nagyon magányos leszek így, hogy nem találkozhatunk többet – súgja a fülembe. – Igazán jó volt veled, Doyeon. – Könnyes tekintettel nézek fel rá. Az arca aggódó, mégis mosolyog. – Biztosan egyetlen nő sem fog ilyen édesen sírni miattam, mint te – fésüli félre a frufrumat, égető puszit nyomva a homlokomra. Kegyetlen lezárása ez egy bűnben fogant kapcsolatnak. Nem is kaphattam volna mást, a hónapokig tartó erkölcstelen tettemért. Csupán egyet kívánok... bárcsak ne fájna ennyire.